Üdvözöljük Honlapunkon!


Az ÉPÍTS VELÜNK CÉGCSOPORT magán, ipari és szolgáltató épületek teljes körű generál kivitelezését, illetve igény szerint felújítását, bővítését vállalja.

Szakembereink és versenyképes áraink a garancia arra, hogy akár egyedi igényeket is komoly referencia háttérrel meg tudunk valósítani. Saját Több Cégből álló Stabil állományukon kívül jól képzett alvállalkozói partnerünk is segíti munkákat, mely lehetővé teszi, hogy egyszerre több munkaterületen is jelen legyünk.

Az ÉPÍTS VELÜNK CÉGCSOPORT több mint 23 éve van jelen az építőiparban és elsősorban a legpiacképesebb Irodaházak, Szállodák, Logisztikai  és Ipari Csarnok épületek kivitelezéseiben érdekelt.

Állandó fejlesztésekkel és szakembereink folyamatos képzéseivel próbáljuk az új építőipari technológiákat maximálisan a piaci igényekhez igazítani. Ennek köszönhetően állandóan bővül a megrendelői bázisunk, amely országosan és számos európai régióban is jelen van. 

Megrendelőink kizárólag tőkeerős, bankgaranciával rendelkező, faktorálható beruházók és Cégek. Ennek köszönhetően a velünk együttműködő alvállalkozóink is kiszámítható fizetési ütemezésekkel és versenyképes árakkal tudnak hosszútávon dolgozni. 

Az ÉPÍTS VELÜNK CÉGCSOPORT Minden magasépítési szakmában Keresi azon minőségi cégek, vállalkozók jelentkezését, akik munkaigényeket, bővíthető piacot, korrekt fizetési feltételeket keresnek.

Keresse Cégcsoportunkat bizalommal, hogy magas mínőségi színvonalon, jól képzett szakembereinkkel valóra válthassuk elképzeléseit! 


NÁLUNK 23 ÉVE A MINŐSÉG AZ ELSŐ!




VALÓRA VÁLTJUK ÁLMAIT !

Alvállalkozói Cégeknek

Szakértő Segítség és Valós Piacbővítések

ÉPÍTŐIPARI PIACBŐVÍTÉS

Bővítse ki fizetőképes megrendelői körét a segítségünkkel !

AZONNALI MEGRENDELÉSEK

Kezdhető munkaterületeinkről 24 órán belül informáljuk !

NONSTOP KOMMUNIKÁCIÓ

Azonnali szakmai vagy előkészítői problémakezelés !

Építőipari Munkáink Alvállalkozóinknak

Válassza Ki Melyik Kategória Érdekeli !

ALAP KATEGÓRIA

Építőipari Kisvállalkozók részére 

2-30 Millió Ft közötti megrendelések

HALADÓ KATEGÓRIA

Nagyobb Építőipari Cégek részére

30-100 Millió Ft közötti megrendelések 

PROFESSIONAL KATEGÓRIA

 Fővállalkozók részére

100 Millió Ft feletti megrendelések  

Referenciák

Ismerd meg Partnereink Véleményét Rólunk !

Böszörményi Sándor

Ügyvezető Igazgató / Nap Fiai Kft.

"Már több mint 3 éve dolgozunk az Építs Velünk Cégcsoporttal és annyi villanyszerelési munkát köszönhetünk nekik, hogy jelenleg is több mint 40 emberünk dolgozik nekik folyamatosan. Isten tartsa meg egészségben az egész Cégcsoportot!"

Lukács Tibor

Ügyvezető Igazgató/ Goldexpress Ltd.

"Nagyon sokkal tartozom a Cégüknek, amiért segítettek minket folyamatos lakatos és generál kivitelezői megrendelésekhez jutnom. A fizetés is jó. Köszönöm"

Milis Szabolcs

Előkészítő / Dry Team Kft.

"Előzetes információik nagy segítséget nyújtottak újabb területek elnyeréséhez, ráadásul sok köszönet a nagyobb munkáinkhoz adott alvállalkozókért is." 

Sebe Krisztián

Projekt vezető/ Pricons Kft.

"Cégük nagyon sok információval, megrendeléssel látja el a Vállalatunkat, de amiért különösen üdvözöltem a kapcsolatot Önökkel, hogy állandóan számíthattam hatékony műszaki segítségre is"

Miért Érdemes Velünk Dolgozni?


VERSRENYKÉPES ÁRAK

Kimagasló árak a minőségi munkavégzésekért

HOSSZÚTÁVÚ MUNKAKAPCSOLAT

Folyamatos Munkaterületek, megrendelések Egész Évben

KISZÁMÍTHATÓ FIZETÉSi ÜTEMEZÉSEK

2 Hetente felmérések alapján Részszámlázás és Fizetés

HITELES INFORMÁCIÓK

Folyamatosan aktualizált munkainformációk

SZAKMAI TÁMOGATÁS

Minden munkaterületen jól képzett felelős Műszaki Vezetés

SZÁLLÁS TÁMOGATÁS

Vidéki Partnereinknek Budapesti munkavégzésekhez segítség a szállásban

LEGYEN ALVÁLLALKOZÓI PARTNERÜNK ÖN IS!

Nálunk Építőipari Piacot Szerezhet